Péntek
Most túl az őszi szüneten (na jó, még van 2,5 nap), és kicsit lecsendesedve, mondhatom, hogy wáo. Elfáradtam. Úgy tényleg igazán nagyon elfáradtam. Szellemileg, testileg lelkileg. Ahogy egy ember csak el tud fáradni. Hogy ezt 14 évesen mégis hogy a francba csinálom, arra még nem sikerült rájönnöm, de igyekszem:D ugye az, hogy minden nap 7-8-kor érek haza, és utána még meg kell tanulnom másnapra. Reggeli koránkelések, esti későn fekvések. Az a sok séta a buszmegállóig, és haza. Borzasztó. Szerintem minden tinédzser ilyen problémákkal küzd. És akkor még ott az a fránya, mindenben okos szülő is nem? Akik mindenből bajt csinálnak, még abból is, ha túl hangosan hallgatod a kedvenc dalodat, vagy ha wc-zés közben énekelgetsz. Meg a sok utálkozó, akik mindig jobban tudják, hogy mit kellene tenned, mint saját magad. És te csak jegyzetelsz és jegyzetelsz, hátha valami jót is mondanak. Ismerős helyzet?:) Én így élem a mindennapjaimat. És a testvérekről ne is beszéljünk, akik akkor sem hagynak békén, amikor már azzal fenyegeted, hogy kidobod az ablakon. Persze szereted őket, de akkor is.
Borzalmas hétköznapok. És mindenki elvárja tőlünk, hogy tökéletesen teljesítsünk, mindenben fittek legyünk. Egy csomó problémával kell megküzdenie a 12-16 éveseknek. Nem mondom, hogy a többi korosztály olyan egyszerűen működne, de ebben az időszakban kezdődik az élet. Én legalábbis így élem meg.
Általam felfedezett problémák, amikkel a legtöbb baj van: kinézet (ez alatt értem az alakra való tekintetet, a pattanásokat, karikás szemeket, a hajat, körömápolás, és persze a ruhák), a tanulás (amiben ugye a legjobbnak kéne lenned, hiszen a szüleid elvárják tőled), alváshiány (amiről mi nem tehetünk, az iskola az oka), magány (amikor csak ülsz és annyit érzel, hogy hiányzik valaki), a fejben lévő kavargások (tényleg fogalmad sincs miért de csak agyalsz, agyalsz agyalsz.), a "társ" választás, a szülőktől való elszakadás.
Ebben a blogban, megpróbálok segíteni (ha tudok, és szüksége van rá valakinek), kérdésekre választ adni, és bemutatni pár esetet ami velem történt meg. :))

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése